A tiszta lelkesedés, naiv ösztön, ami felnőtt művésznél ritka adomány: minden egészséges gyermekben megvan.

Támogatások nyújtása

Támogatóinknak, illetve sikeres pályázati tevékenységünknek köszönhetően, segíteni tudjuk a tanuló ifjúságot, céljaik megvalósításában.

Saját projektek

Projektötleteinkkel megkeressük lehetséges támogatóinkat, illetve azok kidolgozásával felkészülünk a különféle pályázati konstrukciókon történő indulásra.

Legfrissebb híreink

A Nemzeti Tehetség Program támogatásával folytatódik a MIKROBI suli!

A Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány pályázatát a Nemzeti Tehetség Program méltónak találta az NTP – TEHETSÉG – 25 0417 „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása kategóriában a MIKROBI suli matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló tehetségsegítő programunkat.

” A csillagok vonzásában„ Szaktáborban a MIKROBI sulisok!

A hagyományos Geotábor idén bekapcsolódott a Nemzeti Tehetség Program és a Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány “Mikrobi suli” pályázatába (NTP-TEHETSÉG-23-0087 MIKROBi-suli) két tanulmányúttal és egy szaktáborral Gólya Tamás és Üveges Dániel tanár urak szervezésében.

Tanulmányúton a MIKROBI sulisok!

A hagyományos Geotábor idén bekapcsolódott a Nemzeti Tehetség Program és a Művészeti Nevelésért és Tevékenységért Alapítvány “Mikrobi suli” pályázatába (NTP-TEHETSÉG-23-0087 MIKROBi-suli) két tanulmányúttal és egy szaktáborral Gólya Tamás és Üveges Dániel tanár urak szervezésében.

Múzeumlátogatáson a MIKROBI sulisok!

A MIKROBI suli (NTP-TEHETSÉG-23-0087) programunk keretében a gyerekek ellátogattak az EKE Csillagvizsgálójába, ahol érdekes kémiai, fizikai kísérletek részesei voltak.

Weboldalunk megújult!

Örömmel jelentjük be, hogy alapítványunk weboldala megújult! Az új oldal modern és felhasználóbarát kialakítással várja látogatóit, hogy még hatékonyabban tudjunk kapcsolatot tartani támogatóinkkal és a közösséggel.

Nincs korábbi hír